fbpx
közösségi médiaY generációZ generáció

Hogyan szerezhet több vendéget egy szelfivel?

Úgy tartják, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Ez a mai digitális kultúrában halmozottan igaz. Ráadásul ez a turizmusban még nagyobb hangsúllyal bír, hiszen vizuálisan (is) meg kell a vendégeket győzni.

Az online térben különös érték a felhasználók által, szabad akaratukból létrehozott tartalom, hiszen kiemelkedik a médiazajból – ezért meg kell becsülni.

Hogyan lehet ezt a turizmusban kamatoztatni?

A YouGov* kutatása szerint a felhasználók 25%-a posztol vagy szeretne posztolni képet, amikor megkezdi a nyaralását.

Továbbá az is kiderül belőle, hogy a felhasználók szeretnének minél több kedvelést kapni a közzétett fotóra. Nincs más teendő, mint hozzásegíteni őket ehhez.

Összegyűjtöttük azokat a felhasználók által legnépszerűbbnek ítélt utazási szelfie/fotó típusokat, melyek elkészülését elősegíthetjük, vagy rácsatlakozhatunk a saját márkánk építésével

1) Megérkeztem szelfi

Megérkezni egy nyaralásra jó, ez kétségtelen. Azonban nem mindegy, hogy egy csomagokkal teli lobbyból, vagy egy impozáns helyről csekkolnak be a közösségi oldalra vendégeink.

Számos módon elősegíthetjük, hogy minél szebb képeket tegyenek közzé a vendégeink  szállás-, vagy vendéglátóhelyünk népszerűsítésével.

Íme néhány példa:

A képeken csupán egy felfüggesztett képkeretet és egy diszkréten elhelyezett hotelnevet láthatunk. Semmilyen magyarázat nem szükséges hozzá, a vendégek jól tudják, hogy hogyan működik.

 

Ha igazán ráéreztünk a közösségi képmegosztás működésére, nagyobb beruházás keretében egy fotósarkot is kialakíthatunk.

A tükörre ragasztott matrica roppant egyszerű megoldás, működik.

Egy diszkrétebb verzióban csak a helyet mutatjuk meg a felhasználóknak, és finoman ajánlunk neki pár hashtag ötletet.

2) Napszemüveges szelfi

A napszemüvegben tükröződő horizont a természetes vizek vagy medencés helyszínek egy közkedvelt fajtája. Előnyös a felhasználó szempontjából, és előnyös lehet a helyszín szempontjából.

3) Koktélos szelfi

A napszemüveg mellett a koktél is egy olyan kellék, mely azt sugallja, hogy igazán jól töltjük el nyaralásunkat. Finoman itt is rá lehet csatlakozni az önkéntes tartalom terjesztésre, akár úgy, hogy buzdítjuk vendégeinket a szelfi készítésre és hashtagünk megosztására egy speciális akcióval.

4) Pihenős szelfi

A feltett lábas, horizontot figyelős szelfi is kedvelt forma az utazások során, akár koktéllal és napszemüvegben, így ha vendéglátóhelyünkön nem található erre megfelelő hely, alakítsunk ki egy szelfi asztalt, ahol nem lesz probléma, hogy a vendég felrakja a lábát.

5) Non plus ultra: ételkép

Az étel fotózásnak szinte kultusza van. Ezt kár is magyarázni, ezt csak épp ki kell használni. Érdemes megnézni az ezzel kapcsolatos hashtagekre a találatokat és végiggondolni, hogy milyen asztali dekorációt tudunk adni ehhez. Nem kell nagy beruházásra gondolni, akár egy logózott, hastaggel ellátott szalvéta is elég lehet, hogy a vendégeink szívesen felvállalják a képen.

Akár minimális költséggel létrehozható, kisebb beruházások is elegek lehetnek ahhoz, hogy igazodjunk a jelenlegi felhasználói igényekhez, így kihasználva a legértékesebb forrást, vagyis a virtuális ajánlást.